Ha az eredeti görög szöveget nézzük, akkor ott bizony kiderül, hogy itt nem a bűnre való hajlamról, indításról van szó, hanem sokkal inkább a próbatételről. A bűn vágyát Isten soha, csakis a Sátán keltheti. Arról azonban, hogy Isten komoly erőpróba elé állítja az embert, többször is hallhatunk a Szentírásban. Simon Tamás László bencés szentírás-tudós magyar fordítása pontosan ezt az értelmet ragadja meg: "ne állíts minket próbatétel elé". Ebben a megközelítésben értelmesen, logikusan kapcsolódóvá válik a következő kérés is: "hanem szabadíts meg a gonosztól". Mit jelent így a szöveg? Az emberben saját gyöngeségének, gyarlóságának, törékenységének a tudata alázatot ébreszt. Emiatt azt kéri Istentől, hogy ne állítsa őt (túl) nagy, elviselhetetlen(nek tűnő) kihívás, próba elé – hanem mentse ki őt a világban jelenlévő rossz, gonosz hatalmából, kezéből. A Miatyánk közös imádsága a keresztény felekezeteknek, egy változás hogyan érintheti ezt? Franciaországban a katolikus püspökök lépését támogatták az evangélikus és református vezetők is, így ott már két éve egységesen a megváltoztatott szöveget imádkozzák.
- Módosul a Miatyánk francia fordításának szövege | Magyar Kurír - katolikus hírportál
- A Miaty�nk k�l�nbf�le ford�t�sokban
- Miatyánk - három dialektusban - CEFERINO - HÁZ
- Az eredeti Miatyánk - CSILLAGFÖLD
Módosul a Miatyánk francia fordításának szövege | Magyar Kurír - katolikus hírportál
- MEDICREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ RT. - Csoportos beszedési megbízás
- Hogyan Kell Szeretni[BEFEJEZETT] - _Lausan_ - Wattpad
- 134 busz útvonal online
- Új Harkányi Hírek
- Női fitness leggings
- Poker zseton készlet fából
- Apróhirdetés Ingyen – Adok-veszek,Ingatlan,Autó,Állás,Bútor
- Band U-Band okosóra, okoskarkötő és kiegészítőik – Árak, keresés ~> DEPO
- Atlétikai stadion építése
Ennek az egységnek előfeltétele volt, hogy a katolikus főpásztorok még a jóváhagyás és kihirdetés előtt, úgymond a "munkafázisban" megküldték a protestáns testvér-egyházaknak a tervezetet, akiknek így volt alkalma végiggondolni a kérdést. Hazánkban az "ökumenikus" Miatyánk a felekezeti megosztottság évszázadai után csak nem is olyan régen, 1988. március 28-án lett rögzítve egy szakértői bizottság által, majd november 15-től a felekezetek vezetői elkezdték fokozatosan bevezetni az új szöveget. Ha lesz bármiféle változtatás, akkor az szintén így történhet meg: közös szentírás-tanulmányozás és elmélkedés, a szakmai és (anya)nyelvi érvek ütköztetése, a konszenzus keresése, majd a kölcsönös és közös elfogadás. Martí Zoltán
hirdetés
A Miaty�nk k�l�nbf�le ford�t�sokban
Ha azt kérjük az Atyától, hogy ne engedjen kísértésbe esnünk, azzal tulajdonképpen erőt kérünk tőle, hogy legyőzzük és végérvényesen elhárítsuk a kísértést, ahogy Fia is tette – mondja Podvin. Jogosan merül fel a kérdés, miért volt szükség a Miatyánk szövegének módosítására? A püspökkari titkár kifejti: az 1966-os francia fordítás során a hatodik kéréssel kapcsolatban felmerült egy teológiai jellegű probléma: a "ne hagyd, hogy engedjünk a kísértésnek" sorból "ne vígy minket kísértésbe" lett. A görög eisphero (Mt 6, 13) ige szó szerint valóban azt jelenti: bevisz, bevezet, azaz egy olyan hely felé irányuló mozgást fejez ki, ahová behatol valaki. Az 1966-os változat mégis azt sugallja, hogy Isten visz minket a kísértésbe, és miatta esünk bűnbe. Ez a fordítás így félreérthető volt, és teológiai felülvizsgálatot igényelt. A szakértők azóta számos fordítási javaslatot vizsgáltak meg – "add, hogy ne kerüljünk kísértésbe", "ne vezess minket kísértésbe", "ne engedd, hogy kísértésbe jussunk" – de egyik sem bizonyult kielégítőnek – fejti ki Podvin.
Miatyánk - három dialektusban - CEFERINO - HÁZ
Az eredeti Miatyánk - CSILLAGFÖLD
A Biblia új, liturgikus fordítása hetven szakértő közös munkájának és három fórum folyamatos párbeszédének eredménye. Az egyik fórum a Liturgikus Fordítások Frankofón Püspöki Bizottsága (CEFTL), a másik a frankofón országok püspöki konferenciái, a harmadik pedig az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció. 17 évi munka és számos konzultáció eredményeképpen az Istentiszteleti Kongregáció jóváhagyta az új változatot. A hírt ünnepélyes keretek között, a Francia Püspöki Konferencia következő plenáris ülésén jelentik be, melyre november 9-én Lourdes-ban kerül sor. A francia püspökök ezen a napon kapják kézhez az új Bibliát, melyet hivatalosan november 22-én tesz közzé a Franciaország, Belgium, Luxemburg, Svájc, Kanada és Észak-Afrika püspöki konferenciáit tömörítő Frankofón Országok Liturgikus Püspöki Egyesülete (AELF) – tájékoztatja a La Croix olvasóit Podvin. Az új változat a hivatalos római jóváhagyást (recognitio) követően lép életbe, melyre minden bizonnyal még a 2014-es év folyamán sor kerül.
- Kerti virágtartó fabolous
- Csepel túra kerékpár jofogás